jájjj bejegyzései 
ömlesztve
kevésbé voltam mázlis az elmúlt időszakban, ilyenek voltak/vannak, mintpéldául:
- vívtam jónagyot a káképviselővel, hogy ne rohadjon el, ne menjen teljesen tönkre az egész lakásom az ő semmittevése miatt;
- a körlevelem hatására 2 nap múlva elárasztották a tetőt, majd szétverték a lakást kárelhárítás célzattal. kiderült ugyanis, hogy a falamban kígyózó csatorna okozta a kárt. azóta nem esett sok eső, amennyi mégis de, az - egyelőre legalábbis úgy tűnik, és nagyon bízom benne, hogy így is van - az esőelvezető csatornán lefolyt a helyére, nem pedig bele a falaimba;
- tüdőgyulladva rohangáltam a városban, majd egy hét alatt kihevertnek tekintettem és mentem dolgozni amiatt aggódva, hogy ha még egy napot vagy pár órát hiányzom, kirúgnak;
- hetekre lakhatatlanná vált a kec, ezért be kellett könyörögni magam más lakásába, ahol 50-50 százalék volt az átmeneti megoldást teljesen természetesnek vevők és az ezt elviselni eleinte nehezen, aztán egyre inkább nem hajlandók aránya, ezért kb. másfél hét után úgy döntöttem, inkább a romos-kupis sajátban csinálok egy kvázitiszta zugot magamnak, mint brutálstresszben, elviseljem amott a csövezést;
- az ilyen-olyan baromságok miatt ki kellett hagynom pár próbát;
- kórházazni jártam;
- hiába igyekeztem, a kiváltást vállaló bank elcseszett némi időt, aminek köszönhetően jól nem kaptam meg az adósságrendező hitelt, és mivel minden papírt duplán kellett beszerezni, 2-3 hónap alatt legalább még sokkal jobban eladósodtam. egyrészt, mert igen sokba került az ilyen-olyan papírok kiváltása, másrészt minden pénzt az "egészen biztosan meg fogja kapni" mondásra alapozva arra költöttem, hogy a papírok mielőbb meglegyenek, és eljussanak a célba, aminek következtében elmaradtam némi befizetendő részlettel... nem utolsó sorban pedig azért, mert szerencsémre egészen pontosan a legdurvább borulás napján állították ki a svájcifrankos lakáshitelem-, valamint a csudajódolog, szintén chf alapú személyi kölcsönöm fennálló tartozásról szóló forintosított igazolásait. mivel többmilliós nagyságrendű tételről beszélünk, elég egyértelmű, hogy nagyon csúnya eredmény született... (két hónapja a - még nem rommáázott - lakásom értékének 60 százaléka volt az összes tartozásom, ez az igazolás kiállításának napján felkúszott 115 százalékra);
- balesetet okoztam a puszta létezésemmel;
- a kárfelmérő bácsi - bár elhült a póruljártlakáskám láttán - megemlítette, hogy nem biztos abban, hogy kapok kártérítést, tekintve, hogy pár hónapja volt itt egy másik ügyben, ami részben ott történt, ahol ez is;
- tönkrement a laptopom. meghalt a winchim a pár darab híján kész esküvői fotósorozattal. pénzt előre nem kérek sosem, de az nem is fontos. kiírhattam volna nyersen is... el nem tudom mondani, mennyire durva érzés, totális erkölcsi borulás;
- az ikszedik sokkból eszmélve hirtelen felindulásból az egyetlen olyan téren, amibe némi beleszólásom lehet (bank) bé tervet kreáltam, végigjártam. aztán jött a cé-, dé- és ef. annyit értem el, hogy a késedelmi kamatokat és az elúszásaimat tisztázni tudtam. ez annyit jelent, hogy ebben a hónapban a nettó fizetésem már majdnem fedezi a törlesztőket... családi segítséggel pedig az elkövetkezendő pár hónapban ki tudom fizetni a rezsit is, tehát megközelítettem alulról a nullát, ami már megnyugvással tölt el;
ésajók:
- koncerteztünk a gödör-ben (is);
- próbálunk és koncertezünk rendületlenül, és sőt, pár hét múlva stúdióba vonul a zenekar, hogy legyen minőségi demo cédénk;
- épül/szépül a tiranida seregem, úgyhogy hamarosan bogárinvázió. lesz nemulass;
- a kapcsolatunk - bár több oldalról, többször és elég alapost próbára volt/van téve - igencsak jól működik, szeretés van hűdenagy;
- és most az van, hogy pár napja nincs gány, aminek nagyon örülök. és ha kis nemannyirajó bármi is van vagy lesz még mostanában, állok elébe. igazából tudom, hogy karácsonykor feszülés nélkül tudok majd beülni a fa alá, haépp, és vannak emberek, akiket szerethetek és akik szeretnek, a többi meg idővel úgyisrendeződik.
formaegy
ez baszki! :(
péntekdu
g üzenete (15:09):
adjá csokit
vica üzenete (15:09):
hülyevagy
g üzenete (15:09):
nem
g üzenete (15:09):
nem adsz?
vica üzenete (15:10):
nincs, nem adok.
vica üzenete (15:10):
most megversz?
g üzenete (15:12):
meg
g üzenete (15:12):
durván
vica üzenete (15:12):
nem. én verlek meg, azt legalább annyira szereted, mint a csokit.
g üzenete (15:12):
csak ha édes lesz
vica üzenete (15:12):
cukros korbáccsal
g üzenete (15:14):
mmmm
g üzenete (15:14):
úrnőm
g üzenete (15:14):
nem érdemlem
vica üzenete (15:15):
akkor adjá csokit
g üzenete (15:16):
ööö
